Az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület
(ÉKKE) legutóbb a Herceghalom melletti, az 1-es és az M1-es utakat
összekötő útszakaszon oldott meg kaotikus közlekedési
állapotokat. Egyik irányból fedezetlen autópálya le- és
felhajtó, valamint 50 km/h-ra korlátozott bekötő út, másikból
pedig 70-es korlátozás volt érvényben egészen addig, míg az
ÉKKE közbe nem lépett. Leveleik hatására két és fél hónap
alatt az út kezelője eltávolította az 50-es korlátozást,
helyette pedig mindkét irányból, az autópályáról érkezőket
is védő 70-es táblákat helyeztek ki.
Az ilyen és ehhez
hasonló megoldott ügyek szerencsére egyre szaporodnak, sajnos
azonban szép számmal találunk reménytelenül elhúzódó
helyzeteket is. Ahhoz azonban, hogy az aktivisták minél többször
és minél hatékonyabban léphessenek fel, szükség van a
közlekedők, az olvasók aktív segítségére. Ezért hát minden
alaposan dokumentált bejelentést szívesen várnak a
blokkolasgatlo.hu szerkesztői, hogy végre ésszerűbb
lehessen a közúti közlekedés.
Nehéz küzdelem
Az Ésszerűbb Közúti
Közlekedésért Egyesület újságírókból és
közlekedésmérnökökből verbuválódott aktivistáinak nincs
könnyű dolga a hétköznapokban. Önként vállalt feladatuk, hogy
az ország minden táján szép számmal fellelhető
közlekedésszabályozási anomáliákra felhívják az illetékesek
figyelmét, majd – amennyiben a válasz elmarad – újra
figyelmeztessék őket a problémára mindaddig, míg valamilyen
megnyugtató változás nem történik az ügyben. Ebben, a gyakran
Don Quijote-i harcban segíti az egyesület munkáját a Continental
gumiabroncsgyártó, miáltal hatékonyabb kommunikációra és
aktívabb megjelenésre van lehetősége a lelkes kis csapatnak.
Eseteiket a blokkolasgatlo.hu oldalon lehet nyomon követni, ahol
hetente jelennek meg új és új ügyek, miközben a folyamatban lévő
történések, levelezések, az elért eredmények közzététele is
itt történik.